friday

a péntek estémet a Vágy és vezeklés társoságában töltöttem. olyan nyugalom szállt meg, hogy rég éreztem már ennyire kipihentnek és abszolúte gondatlannak magamat. az Atonement pedig egyszerűen fantasztikus. felesleges lenne felsorolnom a dícsérő szavakat, egyszerűen csak látni kell és megérteni.

csak egy meggondolatlan kijelentésen múlna a boldogság? valószínűleg a válasz igen, de én szeretném azt hinni, hogy nem.

"So, my sister and Robbie were never able to have the time together they both so longed for... and deserved. Which ever since I've... ever since I've always felt I prevented. But what sense of hope or satisfaction could a reader derive from an ending like that? So in the book, I wanted to give Robbie and Cecilia what they lost out on in life. I'd like to think this isn't weakness or... evasion... but a final act of kindness. I gave them their happiness. "