Notre Dame (by me) && autumn from tumblr
„önöké a jövő kisasszonyok.”valóban? szeretnék én is ebben hinni. mert hát, ha nem a miénk akkor mégis kié?
a másik kérdésem (természetesen önmagamhoz) az lenne, hogy akarom én egyáltalán, hogy az enyém legyen a jövő? ez a gondolat megrémiszt. ha olyan embereké lesz az a bizonyos jövő, akiknek arca és viselkedése megjelenik most a szemem előtt, akkor egyértelmű válaszom a NEM. de hát mindig van kivétel, nemde?
a már-már szállóigémmé vált „anything can happen” teljes mértékben bebizonyosodni látszik. elvégre nem dobálózhatom vele csak úgy.
megint hallhattam a „merci mademoiselle”-t. de most nem dobott fel úgy mint nyáron. nem is volt nyár; az őszi fáradt napsugarak már nem sütöttek olyan szikrázóan, mint azon az augusztusi napon. az „öreg halász” nem csak egy köszönömmel illetett és azon a napon semmi komolyabbat nem éreztem a találkánk után. és most? most elakadt a szavunk, az őszinte kacagást felváltotta a némaság és mindannyian csak a buszon mertük levenni a biztonságot nyújtó napszemüvegeket. ezernyi kérdésem van. magamhoz, Hozzá, hozzátok, másokhoz, a sorshoz, egy ismeretlenhez, egy régi ismerőshöz… mindenkihez. de ha én sem merek ezekre válaszolni, hogy várjam, hogy más majd fog? de lehet, hogy egyszerűen csak nem tudom a választ. ez a bizonytalanság megőrjít.
bármi és bárki a nyomorba taszíthat minket… ez az amit sosem fogok elfelejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése